Hölgyeim és Uraim, kedves Honfitársak
Tudom, hogy általában a könyvtárak,
szebbek, kényelmesebbek, praktikusabbak. De a könyvtárt születésekor
nem állták körül fontos közéleti személyiségek, mecénások,
alapítványi tagok kisebb nagyobb összegű csekkekkel. Sokan még
sikertelenséget is jósoltak, néha inkább gúnyoros ajkbiggyesztő
megjegyzések hangzottak el erről a "kócerájról".
Így aztán a könyvtárnak tulajdonképpen
nincs is igazi születésnapja. Szép csendben, lassan, észrevétlenül
fejlődött az elmúlt 30 esztendő alatt azzá, ami ma. Semmiféle merev
adminisztrációs alapszabály nem gátolja fejlődését, átalakulását; a
mindenkori szükségesség és praktikus igény határozza meg muködését,
számos önzetlen munkatárs jóvoltából. Itt említem meg Pálffy Ottó
barátomat, aki hivatásos a könyvtárszakmában és nyugdíjazása óta,
felbecsülhetetlen, megfizethetetlen, (és ez okból soha se fizetett)
munkatársam volt. Sajnos az utóbbi idoben; szemproblémái miatt már
nem tud segítségemre lenni.
Az önkiszolgálatra berendezkedett könyvtár
minden nap 9 és 19 óra között,
megszakítás nélkül nyitva van,
beleértve a szombat és vasárnapot,
karácsony és újév napját!
Bárki bejöhet, áttanulmányozhatja a
rendelkezésre álló újságokat, konzultálhatja a kézikönyveket,
folyóiratokat; kikölcsönözhet a rendelkezésre álló, mintegy
harmincezer kötetből. Pillanatnyilag húszezer betáplált cím, amiből,
néhányat hazavihet olvasásra. Ez számára semmiféle
elkötelezettséggel nem jár; nincs kötve semmiféle, egyesületi
tagsághoz, így a tagdíj és kölcsönzési díj nálunk ismeretlenek.
Valljuk be, hogy ennél kedvezőbb körülmények között nehéz lenne
olvasószomjat csillapítani. Hogyan is kezdődött mindez?
Lassan 55 éves svájci életem folyamán
ritka volt az a külföldön, magyar nyelven megjelent könyv, amelyiket
be ne szereztem volna. A kenyérkereset persze nem sok időt hagyott
az olvasásra, így ezek a könyvek szép lassan állványaikon
kitapétázták a vendégszobát. A vasfüggöny lazulásával, előbb meghívó
levéllel, később a nélkül is egyre több vendégem forgatta ittléte
alkalmával az otthon elérhetetlen köteteket, újságokat. Lassan híre
ment az itteni szórvány magyarok között is ennek a kikölcsönzésnek
lehetősége, és bizony nem volt ritka alkalom, hogy rámtelefonáltak:
Zoltán, megvan-e ez, vagy az a könyved? Ha megvolt, kölcsön adnád-e?
Aztán jöttek telefonüzenetek, levelek,
franciául, németül, angolul, még a környező országokból is. Szabó úr
kérem, hallottunk, vagy olvastunk könyvtáráról; meghalt édesapám,
felszámoljuk lakását, mi már nem írunk, nem olvasunk magyarul,
viszont helyhiány miatt sajnálnánk kidobni az általa annyira
szeretett könyveket. Ha néhány könyvről volt szó, eljött postán
Madridból, Hamburgból, hogy csupán a távolikat említsem. Ha nagyobb
mennyiségről volt szó, feleségemmel elmentünk Párizsba, a Loire
völgyi Gienbe, vagy a cseh határ menti Waldkrâhburgba is.
Így került hozzánk a Casablanca-i
Magyar Tanya könyvtára, (mert így hívták az évszázad elején az
ottani magyar egyesületet), vagy több neves tudós, újságíró,
politikus, irodalmi kritikus magánkönyvtárának egy része. Néhány
száz könyvünk a Széchényi Könyvtár fölös-példány állományából
származik, megfelelő ajándéklevél kíséretében. Az első két példányt
megőrizzük minden kiadásból és a mi fölös példányainkból az
Erdélybe, vagy Kárpátaljára induló csomag-küldeményeinkhez teszünk
néhány karton könyvet, hogy elkerüljük azt a lehetetlen állapotot,
hogy a könyvektől nem jutunk be a könyvtárba.
Ami a folyóiratokat, napilapokat
illeti, részben az én személyes megrendelésem gyümölcse, részben az
itteni szórványmagyarság tagjainak kiolvasás után rendelkezésünkre
bocsátott példányai. Ezeket eredeti tulajdonosaik vagy egyszerűen a
postaládámba teszik kiolvasás után, vagy a kölcsönzés alkalmával itt
hagyják az asztalon.
A könyvtárnak van még sok más
tevékenysége is. Kezdetben a legtöbb Genfi Magyar Értesítő itt
készült ezen a számítógépen, ma már az egyesület elnöke bajlódik
vele magánlakásán; de most is itt gyűlnek össze a borítékozáshoz.
Ami bizony hétszáz címre összehajtogatást, címkézést, postára kész
állapotra egy fél tucat önkéntes többórás munkáját jelenti. Mióta az
egyesület elnöke feljavította a bor minőségét, a gond is kisebb
önkénteseket találni erre a nem kifejezetten szellemi munkára. Néha
a hátsó sarok ruhászsákokkal telik meg, melyek az előbb említett
szeretetcsomagok, vagy iskola-felszerelések indulására várnak
Itt tartotta rendszeres
összejöveteleit a Genfi Magyar Egyesület bizottsága, a Katolikus
Egyházközség Tanácsa, a Protestáns Presbitérium, az SOS
Transylvania, (a falurombolás idején), a Kárpátaljai Munkacsoport
telephelye is itt honos. Volt, amikor a Svájci Magyar Egyesületek
vezetőségi gyűlésének adtunk fedelet, vagy itt állították össze a
különböző ONG sajtókonferenciákra a dokumentumokat. Az ONU Emberjogi
Konferenciáira, a Felvidéki képviselet rendszeresen itt szállt meg.
Minden második pénteken protestáns imaóra van; szombatonként
délelőtt 4-9éves katolikusoknak katekizmusa, d.u. pedig a
felnőtteknek korszerű erkölcs-beszélgetés. Itt talált otthonra a
szerda esti rendszeres irodalomtörténet óra, a hagyományos
ballagással zárva a tanévet. Itt gyakorolt kezdetben a népi
tánccsoport, a dalárda. Ide járnak szabadidejükben a gyermekőrzésre
vállalkozó, francia nyelvet tanuló diáklányok, hazai televíziót
nézni, vagy csupán beszélgetni.
Ha átutazó vendég-előadónk érkezik és
az érdeklődés, előreláthatólag nem fedi a terembérletre, itt
költségmentesen talál emelvényt mondanivalójának, székeket
hallgatóinak, magának pedig vetett ágyat éjszakára. És mindezt Isten
nevében, még ha hitetlen lenne is az istenadta. Egyébként tanulságos
belelapozni a vendégkönyvbe, ahol látogatóink között a legmeglepőbb
személyiségek nevére bukkanhatunk; bizonyítva, hogy semmiféle
politikai, felekezeti, vagy faji elkötelezettségünk nincsen.
Kényesen ügyelünk arra, hogy semmiféle provokációnak fel ne
ültessenek bennünket, és elvárjuk, hogy itt nálunk senki se éljen
vissza a vendégjoggal.
Szabad agoraként működve,
rendszerváltozás, kormányválságok, visszahívások, választási
eredmények, minket nem érintenek. Egy célunk van, a genfi és Genf
környéki magyarságnak egy találkahelyet, egy szellemi itatóvályút
életben tartani, ahol ki-ki szükséglete és ízlése szerint
hozzájuthat ahhoz a szellemi táplálékhoz, amire szüksége, illetve
igénye van. Mi senkit sem hozunk közénk lasszóval; aki úgy érzi,
hogy népünk kultúrájának ébrentartásához valamit tudunk neki
nyújtani, bejön hozzánk. Budapest francia nyelvű történelem-
könyvéhez, egyetemi diplomamunkákhoz, iskolások, házi feladatuk
összeállításához itt találnak anyagot szülőhazánk földrajzához,
történelméhez. Mi minden ellenszolgáltatás nélkül, lehetőségeink
mértékében rendelkezésére állunk. Itt a többesszám nem a fejedelmi
többest jelenti, hanem azt, hogy a könyvek is élőlénynek számítanak.
Hosszú svájci életem alkalmával mindig
megcsodáltam az itt virágzó számos apró kis társulat sokszínűségét;
Azt a számtalan dalárda, sportegyesület, vallásos, vagy szórakoztató,
csupán néhány tagból álló, de a maga kis körében eredményesen működő
egyesületet, amelyek megakadályozzák az elszigetelődést, a csak
öncélú begubódzást; végül is az egész társadalom atomizálódását. Itt
egymásra találva nyitottabbak leszünk honfitársaink, polgártársaink
problémái felé és természetesen könnyebben észrevesszük hol kell,
vagy lehet segíteni a nehéz pillanatokban.
A mi kis könyvtárunk nem törekszik
valami nagy központosított csúcsszervezetté válni. Ez mint egy kis
melegágy rendelkezésére áll azok számára, ahol meg lenne az igény
egy kis csoportosulásra, de terembérlet és egyéb költségek
elriasztanák a próbálkozástól. Itt lehetőséget találnak egy
rizikómentes meginduláshoz. Mikor a honismereti órák a magyar
küldöttség épületében helyiség-veszélybe jutottak, vagy míg a
cserkészgyülekezet helyiségeit renoválták, valamennyien itt találtak
ideiglenes otthonra mindaddig, míg az eredeti viszonyok újra
helyreálltak. A tánccsoport itt alakult meg, és olyan eredményesen
dolgozott, olyan hírnévre tett szert, hogy sikereik alapján Genf egy
másik elővárosában gyakorlásuknak megfelelőbb szép nagy parkettás
termet kaptak, ahová át is költöztek. De nem akarom Önöket az elmúlt
harminc év történetével tovább untatni, úgy gondolom, hogy most már
eleget meséltem e könyvtár életéről, meg is szomjaztam, így hagyjuk
az anekdotákat a magánbeszélgetésekre.
Emelem poharam ......egészségünkre!
Szabó Zoltán
