|
KÖSZÖNTJÜK A GENFI MAGYAR EGYESÜLET HONLAPJÁN
(Megközelíthetőségért
klik a képre)
Az emberi
civilizációval talán együtt születtek az ünnepek. A család, egy
kisebb közösség hétköznapi gondjait feledve közelebb kerül
egymáshoz, együtt gondolnak születésnapra, évfordulókra, vidám
vagy szomorú eseményekre, elhunyt hozzátartozókra. Az együtt
töltött idő, a közös emlékek fonják szorosabbra az emberi
kapcsolatokat, hozzák létre a családi, baráti szálakat. A
múltból táplálkozik a jelen, s ezáltal magában hordja a jövőt
is. A tágabb közösségnek egy országnak, egy népnek is megvannak
az ünnepi pillanatai, elődeink közös múltja, közös sorsuk
felemelő vagy tragikus eseményei, melyekre együtt emlékezve
erősödik bennünk az összetartozás érzése.
A Genfi Magyar Egyesület több, mint 20 éve rendezi meg a két
nagy nemzeti ünnepet - március 15-ét és október 23-át -, melyre
minden érdeklődőt szeretettel hív, vár és vendégül lát. Célunk,
hogy necsak a műsor meghallgatása, hanem baráti ebéd, bensőséges
találkozó, oldott beszélgetés színhelye is legyen mindenki
számára az ünnepi rendezvény.
Idei március 15-i szónokunk:
Duray Miklós dr.
Az egyetemes polgári jogok következetes képviselője, író, a
kárpát-medencei magyarság markáns politikai gondolkodója. A
Charta 77 polgárjogi nyilatkozat támogatója, aláírója. Életét a
kommunizmus idején rendőrségi zaklatás, letartóztatások kísérik.
A Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottságának
alapítója. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyvezető
alelnöke.
Könyvei:
Kutyaszorító I. (1982), Tegnap alighanem bolondgombát etettek
velünk (1983), Kutyaszorító II. (1989),Kettős elnyomásban
(1989),Kettős elnyomásban – bővített kiadás (1993)
Csillagszilánk és tövistörek (1993), Önrendelkezési kísérleteink
(1999), Változások küszöbén (2000) , Hazától
a Nemzetig (2004), Ne félj, csak higgy!
(2005), Riadó! Vágják alattunk a fát!
(2006), Összefonódó ujjak (2006)
Anyanyelvek napja
Az
ENSZ 1999-ben február 21-ét Nemzetközi Anyanyelvi Nappá
nyilvánította.
Ha végigmegyünk a genfi utcákon a nyelvek bábeli tarkaságát
tapasztalva, nemigen jut eszünkbe, hogy örülhetünk ennek. Nem is
gondolunk arra, hogy milyen lehet, ha az anyanyelvén nem
beszélhet az ember.
Pedig az anyanyelv létszükséglet, hiszen a gyermeki agy
fejlődésével együtt alakulnak ki a fogalmak és ezeknek nyelvi
formái, gyarapodik a szókincs, valahol nagyon mélyen, tudat
alatt is megmaradva örökre.
Földünkön többezer nyelv létezik ma is, az emberiség sokszínű
kultúráját, sokféleségét gazdagon tükrözve. Az anyanyelv nemcsak
kifejezési forma, de összekötő kapocs is, egy -egy nép közös
kultúrkincse. A történelem folyamán egyes nyelvek eltűntek,
mások formálódtak, változtak a történelmi helyzet, az élet
szükségleteinek megfelelően, és csak
ritkán maradt fenn nyelv nemzete nélkül. A latin nyelv talán a
kivétel, mely túlélte népét századokon át.
A nyelv alakítható, amit a magyar nyelv reformátorai is korán
felismertek. Geleji Katona István az első magyar nyelvtan, a
Magyar grammatikatska szerzője arra figyelmeztet már 1645-ben,
hogy tartsuk be a nyelvi szabályokat, különben a nyelv megsínyli
azt, mert tőlünk is függ mi marad meg belőle a felnövekvő
nemzedéknek. Felsorolni sem lehet azon nagyjaink számát, talán
csak párat említve közülük - Bornemissza, Pázmány, Bessenyei,
Kölcsey, Arany, Ady, Babits, Kosztolányi, Radnóti, Márai, Illyés
és Faludy -, akik mind féltve szerették, óvták, bőséggel
gazdagították a magyar nyelvet, csodaszép nyelvi örökséget
hagyva ránk.
Talán az anyanyelv napja erre is utalhat, hogy szavaink,
mondataink gondosabb fogalmazásával, a pongyola, durva
kifejezések kerülésével, mi is tegyünk valamit édes
anyanyelvünkért, hogy legyen mit hagynunk utódainkra.
Czellár Judit
|
